
Gala nem más, mint Dalí felesége, múzsája, menedzsere, mindene...
Gala, eredeti nevén Helena Diakonoff Devulina, 1894. augusztus 26-án született az oroszországi Kazanyban. Apja magas rangú köztisztviselő volt, anyja a művészvilág köreiben forgott. 7 éves korában kezdett franciául tanulni. (Dalíval már kezdettől fogva franciául beszélgettek egymással.) 10 éves korában elvesztette apját, anyja pedig nemsokára összeköltözött egy ügyvéddel.
Gyerekkorától kezdve gyakran betegeskedett, így sokat volt moszkvai szanatóriumokban. 18 éves korában orvosai javaslatára egy svájci szanatóriumba utazott. Itt találkozott egy fiatal francia költővel, Eugéne Grindellel, aki később Paul Éluard néven lett ismert. Miután elváltak útjaik, rendszeresen leveleztek, majd Gala átutazott Európán, hogy újra találkozzanak és összeházasodjanak.
Közben Éluardot behívták katonának, így újra csak leveleztek egymással.
1918-ban született egy lányuk, Cécile. Valószínűleg a gyerek nem volt betervezve; Gala nem is bizonyult jó anyának, hamarosan nyűgnek érezte a kislányt. Szerencsére Éluard szerető apának mutatkozott.
Gala a házasságáig szűz maradt, utána viszont bőven kárpótolta magát. Elképesztő szexuális étvágya már a nimfomániával volt határos. Hamarosan szeretők kellettek neki (pl. Max Ernst). A házaspár tehát nyitottabb kapcsolatot engedett meg magának, ahol a szeretők ki-be jártak.
1929 nyarán a család Magritte-ékkal, Camille Goemans-sal és barátnőjével, Yvonne Bernard-dal, valamint Luis Buňuel-lel Cadaquesba utaztak. Dalí itt találkozott Galával, akiről rögtön tudta, hogy neki teremtették. Az udvarlást némiképp nehezítettte, hogy Gala társaságában Dalí minduntalan görcsös nevető rohamot kapott. Ennek ellenére sikerült egymásra találniuk.
Miután Dalí apja tudomást szerzett arról, hogy fia egy férjezett, "francia" nőnek udvarol -akiről később kiderült, hogy orosz- úgy érezte ennél nagyobb szégyen nem érheti a családját, ezért kitagadta a fesőt.
1934-ben házasodtak össze. Furcsa kapcsolatuk volt. Dalí szinte istenítette Galát, az asszony pedig ezt kihasználva szinte teljesen átformálta a festőt, a maga igényei szerint.
Idős korukra sokat veszekedte -Dalí néha meg is verte a feleségét-, mert Gala szeretőket tartott és rengeteg pénzt költött rájuk. Gala 1982-es halála után viszont Dalí vígasztalhatatlan volt.
|