"...Zsenialitásának szédítően tudatában van. Úgy tűnik, ebből a lelkében gyökerező meggyőződésből merít leginkább erőt. Szülei azért keresztelték Salvadornak, mert ő hivatott megmenteni az absztrakt művészet, az akadémikus szürrealizmus, a dadaizmus, egyáltalán minden anarchista "izmus" által fenyegetett modern festészetet. E napló tehát emlékmű, amelyet Salvador Dali önnön dicsőségére emel... A szerző pimasz szemérmetlenséggel, féktelen humorral, sziporkázó játékossággal vesézi ki önmagát. Az Egy zseni naplója tisztelgés a hagyomány, a katolicizmus és a monarchia dicsősége előtt. Már ebből is látszik, mennyire felforgatónak tetszhet ez az írás a tudatlanok szemében. Tegyük még hozzá, hogy az Egy zseni naplója igazi író műve. Dalinak különös tehetsége van a képalkotáshoz, tömören, erőteljesen fogalmaz. Szóhasználatát is ugyanaz a villódzás, barokkos, reneszánsz gazdagság jellemzi, akár a festményeit. Csak a helyesírást javítottuk, mert Dali minden nyelven - katalánul, spanyolul, franciául vagy angolul - egész egyszerűen fonetikusan ír, egyébként azonban mindent érintetlenül hagytunk: paráznaságát, verbalizmusát, rögeszméit."

"E kötet - melyben a festő kínos nyíltsággal meséli el életének bizarr epizódjait - nemcsak Dalí extravagáns kalandjainak gyűjteménye. A fura és gyakran igencsak mulatságos anekdoták valójában csak háttérül szolgálnak az önelemzéshez, illetve a különböző esztétikai, politikai, vallási kérdések végiggondolásához."

"Az Elrejtett arcok Salvador Dalí egyetlen regénye. Ebben a Grandsailles gróf és Solange de Cléda cseppet sem szokványos szerelmének történetét elbeszélő műben Dalí ismét tanúbizonyságát adja kreativitásának...
Dalí szövege az összes érzékszervre hatni akar, így aztán a színek és formák mellett bőségesen ellát minket az illatok, az ízek, a hangok és a tapintás okozta élményekkel és ingerekkel is."

"Dalí elméleti jellegű írásai hozzátartoznak életművéhez. Közülük az egyik legérdekesebb az általa elméletírói főműként interpretált Angelus-tanulmánya, amely 1932-ben született, de csak több évtizedes kallódás után, 1963-ban került a nyilvánosság elé. Millet képe Dalí több festményét is megihlette, mégis kevésbé konkrét hatása, mint inkább az általa kiváltott asszociációk és szürrealista munkamódszerének „megtermékenyítése” miatt vált Dalí egész szemléletére nézve korszakos jelentőségűvé. Dalí az Angelusban alkalmazott módszerét „paranoia-kritikai” analízisnek minősíti, amely lényegében nem más, mint egy kissé popularizált pszichoanalitikus módszer; alapja a mindenben rejtett szexuális szimbolikát kereső freudi tétel."